Kornél fiamat szinte mindennap elgyepálja valamelyik ovis társa az óvodában. Teste örökké tele van kisebb-nagyobb sérülésekkel. Egyszerűen már utál oviba járni. Bánatomra, az ovis társainak - akik ráadásul még kisebbek és fiatalabbak is, mint ő (ugyanis a bölcsödében visszamaradt egy évet, mert elég későn kezdett el beszélni, konkrétan 3 éves korában szólalt meg először) - tehát bánatomra, messze nincs olyan nehéz dolguk, mint a többi nagyobb gyerekkel szembe, ugyanis az én szívtipró kicsi fiam egy kissé mimózácska.
Apjával együtt hiába tanácsoljuk, mutatjuk meg neki, hogy hogyan védje meg magát, ha egyszer "szegénykémben" a leghalványabb agresszív késztetés sincs meg, annyira tiszta lelkű és mély érzésű gyermek.
Most azon tanakodunk, hogy írassuk át egy másik óvodába vagy írassuk be karatézni - vagy mindkettőt. (?) Mi tévők legyünk? Uff.
Óvodai fotó Róla:
Apjával együtt hiába tanácsoljuk, mutatjuk meg neki, hogy hogyan védje meg magát, ha egyszer "szegénykémben" a leghalványabb agresszív késztetés sincs meg, annyira tiszta lelkű és mély érzésű gyermek.
Most azon tanakodunk, hogy írassuk át egy másik óvodába vagy írassuk be karatézni - vagy mindkettőt. (?) Mi tévők legyünk? Uff.
Óvodai fotó Róla:
Itt meg együtt a gyerekekkel (a középső óvónéni előtt áll):
