2013. február 21., csütörtök

Ave Maria

Rengeteg jobbnál-jobb előadóművész énekelte már, de számomra Barbra Streisand mindegyiket felülübereli. 





2013. február 20., szerda

Viktorka bohóc

Noh, tegnap a bölcsiben is megvolt a farsangi buli. Bár mi szülők részt nem vehetünk, csak hozzájárulhatunk a ceremóniához, a hely szűke és egyéb higéniai/egészségügyi okok miatt – meg egyébként is, náluk még csak ez a kis babazsúros jelmezbál van, nem az a felvonulós/mutogatós/versenyzős fajta. De, rendesek voltak a Dadák, mert a csoportpénzből külön fényképészt hívtak, így kárpótlásul megörökítették a szülőknek a DRÁGA KINCSEIKET. 

Íme, Viktorka bohóc: 





2013. február 9., szombat

Az első farsangunk az iskolában

A ma tartott farsangi ünnepségen az oroszlányi általános iskola 200 nm-es tornatermében kb. 300 szülő plusz jelmezbe öltözött gyerek tömörült össze. Mindenki nyomult, helyezkedett a színpad felé, a gyerekek a felvonulás miatt, a szülők meg azért, hogy gyermeküket a legkedvezőbb helyről tudják fotózgatni/kamerázni. De természetesen egy fatalista tömegben, NANÁ, hogy ilyenkor a bunkók sem hiányozhatnak, a külön gyépés magánszámukkal, akik az iskolát, mint szezont a fazonnal úgy keverik össze a kocsmával. Az agyonpacsulizott szaguktól/ leheletüktől, na meg a fullasztó szaunameleg helységtől alig tudtam visszatartani a kis vöröst a gyomromban, egy mellettem álló ismerős anyuka már aggódva figyelte a légzéstempómat – egyem a szívét, még az asztmás kislánya inhalációját is felkínálta segítségül. De aztán megsúgtam neki, az én problémámra egy illemhely lenne a legtökéletesebb segítség, ha nem akarom, hogy ezek a tátongó "űrlények" akik körülvettek, a "vörös iszapom" áldozatai legyenek. Igaz, hogy nem álltam a színpadi rálátás legextrább helyén, de még így sem mertem elhagyni kinyomult helyemet, nehogy aztán még hátrább kerülve végképp ne lássak semmit a karnevál kavalkádjából. Gondoltam, csak addig bírjam ki, amíg a fiam és osztálytársai vonulnak, aztán húzok, mint a vadliba. Még szerencse, hogy az elsőosztályosokkal kezdték a ceremóniát, különben lehet, hogy nem bírtam volna sokáig. Bár az édibédi tündéri B-sek kissé elnyúlt magánprodukciójukor már igencsak rezgett a léc, de aztán végre valahára a konferanszié elkezdte sorolni az 1/c osztályosok nevét, még utoljára vettem egy jó nagy levegőt és hál’ Istenek sikerült kibírnom. 

A fiamról (az én piros ninjágomról) készült fotók, már csak a kedvezőtlen szöghatások miatt sem, de sajnos nem sikerültek. Talán amik még tűrhetőek lettek, azok ezek: